Gyergyák Ágnes
Lélekgyógyászat
Test regeneráció
Elérhetőségek
+36 30 883 6367
info@gyogyito-kezek.hu
Gondolataim, tapasztalataim, tanácsaim gyűjteménye
Beteg világban élünk, beteg emberként!

Tönkreteszünk magunk körül mindent, a bolygónkat, mindent, ami ezen a csodálatos planétán a miénk, embereké lehetne. A Föld maga lenne a paradicsom. Búja erdők, csodálatos természeti képződmények, leírhatatlanul sok állatfaj, gyönyörű óceánok tengerek, hegyek. De nem, ez nem kell. Pusztítjuk az erdőket, mérgezzük a vizeinket, írtjuk az állatokat, mérgekkel szórjuk tele a földünket, mindent képesek vagyunk tönkretenni a hatalomért, a gazdagságért, a látszólagos jólétünkért, magyarán pénzért. Ha ez nem elég, akkor folytassuk, tönkretesszük magát az emberi fajt, az ehetetlen ételekkel, amik tele vannak mérgekkel, gyógyszerekkel, / azért itt meg kell jegyezni, hogy igen, szükség van gyógyszerekre, mert rengeteg beteg embert gyógyítanak meg vele,/ de nem így, nem a mai felfogás szerint. Nem az a cél hogy meggyógyulj, hanem hogy fogyasztóvá válj. Hatalmas üzlet, pár embernek, vagy csoportoknak. A másik oldalon viszont hatalmas tömegek halnak meg mások kapzsisága miatt! Ha igazából belegondolok, nem értem a tudósainkat. Miért csinálják ezt? Miért nem azt teszik, amire hivatottak? Vegyi mérgeket állítanak elő, amikről tudják, hogy káros, hogy pusztít, mégis hallgatnak, mint az agymosott zombik kutatják, keresik a minél pusztítóbb vegyi fegyverek előállításának módját. Mert tulajdonképpen úgy gondolom ez mind az.  Csendes háború, lassan de biztosan ölő mérgekkel. Megint csak a pénz???? Ennyire fontos az az értéktelen papír? Egy darabka színes lap.  Mert ennyi! Ez áll szemben a becsülettel, a normális gondolkodással. Emberhez méltóan élni, emberhez méltó körülmények közt, amihez mindenkinek joga lenne. Nem feltétlenül muszáj ezt ilyen nagyra kivetíteni, elég csak megnézni az átlagembert kis tételekről beszélve. Ugyan ez jellemző. A kis gazdaságokra, vállalkozásokra, bármire, legyen az mezőgazdaság, állattartás, műszaki cikk gyártás, akármit felsorolhatnék. Mindenhol csak az a cél, hogy minél nagyobb haszonnal termeljünk, mindegy milyen áron. Silány minőségű ételek, silány minőségű termékek tömkelege közt vegetálunk. Csak azért abba is bele kellene gondolni, hogy most lehet, hogy jómódban élünk, - a csalások, hazugságok tengerében,- de ez valamikor,- szerintem nem is túl sokára, - keményen megbosszulja magát. Miért van egyre több beteg ember, kisgyermek, meddőség, gyógyíthatatlan betegség?  Jó a kérdés. Persze lehet itt is lelki okokra hivatkozni, meg karmikus, spirituális dolgokra. De lássuk be, maga az, ahogy élünk, táplálkozunk, mérgezzük magunkat, legalább ugyan annyi ok, ha nem több, a mai fizikális és mentális állapotunkra, mint a negatív gondolataink teremtő ereje. Az a legborzasztóbb az egészben, hogy ezt mind tudjuk. Tudjuk, mégsem teszünk ellene semmit! Mit kéne tenni? Egyszerűen kiszállni ebből! Amit csinálunk az becsületesen, nem a nagy haszon reményében tenni. Nem vegyszerekkel növelni a talaj termőképességét, nem antibiotikumokkal kezelni az állatokat, génmódosított növényeket termeszteni – mert nagyobb a hozam –, nem gyártani ezt a mérhetetlen mennyiségű hulladékot, műanyagokat, ami azontúl, hogy sosem bomlik le még egészségtelen is. El kellene kezdeni meggyógyítani a bolygónkat. Építeni, és nem rombolni végre! Ha ezt megtennénk, a Föld meghálálná nekünk. Egészséges és bőséges élelemmel, vízzel látna el bennünket. Maga lehetne a mennyország, a paradicsom ez a csodálatos égitest!

De nem lesz! Még nem! Mert mi emberek, nem vagyunk képesek megóvni. Lelkileg és fizikálisan is roncsok vagyunk. Bámuljuk a TV-t, a legfontosabb beszédtémánk, hogy valamelyik celebbel mi történt, a sorozatunkba mi várható, elmebeteg rendezvényeket szervezünk, - nem akarom nevén nevezni – amit még reklámozunk is, mintha normális dolog lenne. De miért van ez? Mert erre van igényünk. Igen! Ha nem lenne, ha senki nem nézné a sorozatot, ha senki nem menne el bizonyos rendezvényekre, ha nem mások életében vájkálás lenne, amit elolvasunk és persze kommentelünk hozzá, - egymás torkának ugorva természetesen - akkor ezek a dolgok nem lennének, nem léteznének, mert nem hozna hasznot! Ugye ugye… Itt is erről van szó, túlmenően azon, hogy totális népbutítás, még óriási haszon is van benne. Torz képek, torz családmodellek, rossz minták, amik a mindennapjainkba beépülve már teljesen normálisnak tűnnek! Pedig nem azok!

Úgy vélem, másik nagy probléma, az elgépiesedés. Pár példa: az autó magától parkol, tele van elektronikával, neked már lassan kormányozni sem kell, gondolkodni, figyelni meg végképp nem. GPS, minek a térkép, majd a GPS mondja, mikor merre menjél. Okostelefon, ami már mindent tud, orvosi, hivatali nyilvántartások virtuális fizetés… stb. Természetesen minden a mi érdekünket, szolgálja, ez a sok technikai vívmány, gépesítés, de lassan leszokunk arról, hogy használjuk a fejünket. Nem kell neked gondolkodni, a gépek, a technika majd mindent megold helyetted. Kényelem, könnyebbség. Biztos, hogy az???

Na, most akkor csak egy pillanatra képzeljünk el valamit. Holnaptól nincs áram. Eltűnik, elveszik, átalakul, lényeg, hogy nincs! Mi történik??? Összeomlik minden, eluralkodna a hisztéria, a káosz, nincs telefon, nincs számítógép, nem mennek a gépsorok, megáll az élet!!!!! Szó szerint kell érteni, hogy megáll az élet! Na, ezen kellene elgondolkodni. Mennyi esélyünk van ilyen esetben a túlélésre??? Semmi!!! Nulla! Ma már technika nélkül el vagyunk veszve, életképtelenek vagyunk!!!!Teljesen rá vagyunk utalva, függünk tőle, és nem tudunk nélküle létezni. Ez már azért elég ijesztő! Nem?

Elkorcsosodtunk, nem gondolkodunk, csak létezünk. Igazából semmit nem teszünk. Megszületünk, tanulunk, felnövünk, családot alapítunk, robotolunk egy életen át, majd megkeseredve, totálisan leépülve szellemileg és testileg megöregszünk, aztán meghalunk. Ennyi lenne az élet? Én úgy érzem nem! Minden emberben ott a képesség, hogy jobbá tegye a környezetét, ahol jó élni. Ahol érték a szeretet, érték a család, érték az egészség. Csak el kellene kezdeni! Be kéne látni, hogy fejjel rohanunk a falnak, ha ezt így folytatjuk tovább!

Természetesen tisztelet a kivételnek! Kivételes embereknek! Általánosságban írtam, mert az emberiség zömére sajnos ez jellemző. Vannak már kezdeményezések, kis falvak önellátásra berendezkedve, mellőzve mindent, ami nem feltétlenül szükséges modern eszköz a mindennapokhoz. Követendő példa lehetne. Meg kellene menteni ezeket a kihalt elnéptelenedett falvakat, megtölteni élettel, új értékrendeket felállítani, új életfilozófiával elkezdeni más világot teremteni, nem csak itthon, hanem bárhol, a Földünk bármely országában, bármely vidékén.  Bízom benne, hogy egyre többen ébrednek fel, talán még nem késő, talán még helyrehozható az a hatalmas pusztítás, amit okoztunk a bolygónknak, és saját magunknak is.  Csak akarni kell, és tenni érte! Nem nagy dolgokat! Sok kicsi sokra megy!

Én így gondolom!❀

 
"Mindennek ami történik veled Te vagy az oka" Hát nem!!!!! Még véletlenül sem igaz így!

„Ma se mástól várd, hogy legyen egy jó napod, hiszen, hogy jó lesz-e, arról csak te tehetsz és az akaratod.”

Újabb jó idézet! Mióta elkezdtem írni a saját gondolataimat, egyre jobban rájövök, hogy mekkora marhaságokkal találkozom nap, mint nap, idézetek formájában. Igen! Rájövök, mert gondolkodom. Mikor elgondolkodom egy mondat mélyebb értelmén és szembesülök vele, hogy nem értem, nem értek vele egyet, mert nem így van!

Nagyon trendi ma azt hangoztatni, hogy minden rajtad múlik, ha rossz történik veled annak Te vagy az oka, ha jó történik veled annak is Te vagy az oka. Tulajdonképpen mindennek TE vagy az oka, csak az kérdés, hogy éled meg, pozitív élményként, vagy negatív élményként. Hát ezzel nagyon nem értek egyet! Sőt! Egyáltalán nem! Ezeknek az állításoknak akkor lenne létjogosultságuk, ha semmiféle külső hatás, inger nem érne bennünket. Igen akkor mindennek, ok-okozat, mi lennénk az oka. De nem így van! Mindenkit, kivétel nélkül mindenkit érnek külső hatások, ingerek, amik nagyon nagy befolyással bírnak a mindennapjainkra az életünk minden területén. Hiába akarsz Te jó napot, ha a kollégád, párod, gyermeked, vagy egy idegen az utcán másképp akarja.

 Csak egy egyszerű példa. Te eldöntöd, hogy ma boldog leszel, mindennek örülsz, mert minden jó, minden kerek, mert azt akarod. Aztán hazafelé menet a munkából például valaki kitépi a táskád a kezedből, és elrobog vele. Na, kérdezem én, még mindig boldog vagy? Tök jó hogy ellopták a cuccod, remek érzés, ennél jobb nem is történhetett volna veled. Igaz? Valójában erre vágytál, ezt akartad, ez a napod fénypontja.  Ja, igen és természetesen ennek is Te vagy az oka, hogy most ez történt veled. Miért épp most mentél hazafelé, miért pont arra, miért nem fogtad erősebben a táskád, …. stb. Valószínűleg ezt is Te akartad, azért történt meg.

Annyira szánalmas! Lássuk be végre, hogy a dolgok nem így működnek! Nem csak a Te akaratod számít és nem csak Te tehetsz arról, hogy jó vagy rossz napod van e. Az más kérdés, hogy a feldolgozása egy ilyen történésnek hogy zajlik le benned. Én a magam részéről, úgy gondolom, - sőt nem is gondolom, hanem tudom, - hogy baromi pipa lennék. Főleg ha eszembe jutna, mennyi procedúra csak az iratokat újracsináltatni. Nem tartom valószínűnek, hogy repkednék a nyugalomtól és a boldogságtól, de jó napom van, mert én ezt akartam, ezt akarom. Úgy vélem, aki képes ezt úgy megélni, hogy még boldog is ettől, azzal az emberrel komoly probléma van.

A másik dolog, ami ezzel kapcsolatban eszembe jutott, hogy ez a szlogen, hogy Te vagy mindennek az oka tökéletesen alkalmas arra, hogy bűntudatod legyen! A bűntudat pedig megint egy negatív rezgés, ami megbetegíthet. Bűntudatod lesz, hogy mit csináltál rosszul, hiszen Te akartad, hogy jó legyen, megtettél mindent, hogy jó napod legyen, vagy, hogy sikeres legyél. De mégsem lettél az. Az életed minden területén nyilván azt szeretnéd, ha minden rendben menne, minden jó lenne. De ez nem működik, mert nem is tud működni, mivel nem csak Te vagy a képletben. Viszont, mint már említettem jön a bűntudat, jön az önostorozás, jön ez elbizonytalanodás, önértékelési problémák, hogy valamit biztosan nem jól csinálsz. Nem hiszel benne eléggé, nem jól alkalmazod. A lényeg, a hiba tuti, hogy benned van. Hát nem és nem!!! Nem TE vagy a hibás mindenért, ami úgy történik az életedben, ahogy nem szeretnéd!

Ez mindenre igaz! Párkapcsolatra, gyermek szülő kapcsolatra, munkahelyi konfliktusokra és még sorolhatnám. Minden mindennel kölcsönhatásban van. Akarhatsz Te bármit, akkor is függ a környezetedtől, hogy alakulnak a dolgaid. Nem kell bűntudat, nem kell önmarcangolás, nem kell lelkiismeret furdalás. Mert mindig kettőn áll a vásár! És akkor még szó sem esett a morfogenetikus mezőről, vagy a karmáról, az életfeladatodról, ami szintén hatással van minden cselekedetedre, gondolatodra, történésre, amit megélsz a mindennapjaid során.

Vannak dolgok, amiket meg kell tapasztalnunk, akkor is, ha azok nem kellemesek számunkra! De azért vagyunk itt, hogy megéljük, tanuljunk belőle. Felejtsük már el ezt sok idétlen „Mindent csak pozitívan” dumát. Nem lehet, és nem is kell mindent pozitívan megélni. Egy a fontos, ha valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnénk, vagy megálmodtuk, éljük meg, engedjük el, ne ragadjuk benne a negatív rezgésbe. Álljunk talpra, és folytassuk az életünket bizakodással, de ne hiú ábrándok kergetésével. Mert az csak újabb és újabb csalódást eredményez. Tanuljuk meg, hogy mindenért meg kell dolgoznunk, keményen, kitartóan és következetesen. A boldogságunkért, a lelki békénkért, mindenért, amit szeretnék elérni életünkben. Nem elég csak akarni! Tenni is kell érte! Én így gondolom! ❀

 
Bölcs tanácsok, idézetek. Érezzük, hogy jók, akkor miért nem megy az alkalmazás?

Nagyon szeretem a bölcs gondolatokat! Mikor olvasom, és rendben van körülöttem minden, akkor tökéletesen egyetértek velük. De mi van akkor, mikor káosz van a lelkemben? Mert van nekem is, ugyan úgy, mint bárki másnak.

Sokan azt gondolják, hogy valaki attól jó természetgyógyász, mert semmi problémája, gondtalanul, gördülékenyen megy az élete. Pont ellenkezőleg! Azért jó, mert sok mindenen keresztül megy, sok élettapasztalat van mögötte, sok lelki és esetleg testi gyötrelem. Sok feladatot kellett már megoldani, így könnyebben ráhangolódik mások élethelyzetére, úgy hogy nem veszi azt saját magára teherként, mert már tudja milyen. Problémák pedig mindig vannak. Olyan nincs, hogy mindig minden jó. Duális világban élünk, nem is lehet, mint ahogy nincs mindig csak nappal, vagy éjjel. Bennünk is pontosan megvan a „jó” és a „rossz”, gyűlölet és szeretet egyaránt.

Visszatérve a bölcs gondolatokhoz, amik segíthetnek megoldani a saját gondjainkat, utat mutathatnak. Úgy vélem, - szintén saját tapasztalat-, hogy mindaddig az elmélet jól működik, amíg nem kell átültetni a gyakorlatba. Érdekes módon az nagyon nem könnyű. Amíg rendben mennek a dolgaink, addig bólogatunk, hogy igen, nagyon jó megfogalmazás, nagyon bölcs, így kell csinálni. Mikor viszont odakerülünk, hogy alkalmazzuk, na, akkor már érdekesebb a helyzet. Ott jön a megtorpanás. Mikor nem megy. Hiába tudjuk, hogy az lenne a megoldás a problémánkra, egyszerűen nem és nem megy. Vajon miért?

Úgy gondolom, hogy ekkor kezdődik az igazi küzdelem a lelkünk és az eszünk közt. Ezer észérvünk van, hogy miért is ragaszkodunk a saját kis drámánkhoz, amiben épp benne vagyunk. Tudjuk esetleg a megoldást, mert épp „véletlenül” elénk kerül egy bölcs idézet, egy jel, bármi, amire ha figyelmesek vagyunk, észrevesszük, hogy utat akar mutatni nekünk. De a valami mégsem enged.  Valamiért mégsem lépünk. Mégsem tesszük meg azt, ami ott van az orrunk előtt, esetleg megváltás megkönnyebbülés lenne. Megmagyarázzuk magunknak, hogy miért is nem jó az nekünk. Napról napra kifogásokat gyártunk, és szépen őrlődnek az idegeink, őrlődik a lelkünk, a környezetünk, a barátaink, a családunk, a párjaink.

Én úgy érzem, ez két dologból ered. Az egyik a félelem, a másik pedig a megszokás. Félünk mindentől, ami kimozdít bennünket az addig megszokott komfortzónánkból, még akkor is, ha az nem jó nekünk az adott pillanatban. Félünk az újtól, a változástól, az ismeretlentől. Ha valami megbillen az életünkben, ami változáshoz vezet, abban a pillanatban bekapcsol a vészcsengő a fejünkben. Mi lesz, ha így döntök? Mi lesz, ha nem hozok döntést? Mi történik, ha rossz döntést hozok? Mi lesz, ha tévedek? Rettegünk, félünk és csak kattog az agyunk, mit is kéne tennünk. Közben észre sem vesszük, hogy minden pillanatban a jövőt fürkésszük, mikor így hezitálunk valamin. Soha nem vagyunk a jelenben.

Lehet egyáltalán a jelenben lenni? Ezzel a bölcsességgel is sokszor találkozom. „Élj a jelenben!” Igazából ez nem azt jelenti, hogy ne gondolkozzunk előre, mert arra is szükség van, sőt nélkülözhetetlen. De hol a határ? Hol van az a pont, amikor megéljük a jelent, merünk változtatni valamin, - ha szükséges -, de már nem aggódunk a jövőnk miatt. Nem félünk döntést hozni. Olyan döntést, ami lelki megnyugvást hoz, változtat,/ ha arra van szükségünk,/ békét és harmóniát teremt az életünkben.

Kezdem úgy érezni, hogy a félelmek, a folytonos aggódás, valahol, mint egy alap program fut bennünk. Mindig találunk valamit, amin lehet aggódni, idegeskedni. Való igaz, ehhez hozzájárul a mai életvitel, aminek pont ez a célja. Ha félsz irányítható vagy. Ez tökéletesen igaz, aki fél azt könnyű befolyásolni. Én úgy érzem mindenki fél. Legyen gazdag vagy szegény, férfi vagy nő, felnőtt vagy gyermek. Félünk a munkahely elvesztésétől, félünk, hogy nem tudunk megélni, hogy elveszítjük a házunkat, a létbiztonságunkat, félünk a betegségektől, - mert állandóan találkozunk ilyen jellegű információval mindenhonnan főleg a médián keresztül, - féltjük a gyermekeinket, mi lesz velük, félünk egyedül maradni, félünk párkapcsolatban élni. Igazából a félelem, mint energia átjárja minden pillanatunkat, minden idegszálunkat, még akkor is, ha nem is érezzük ezt. A félelem hatalmas energia, nagyon erős, nagyon makacs.

Azt hiszem, egyetlen egy módja van annak, hogy a félelmeinket kordában tartsuk, hogy ne engedjük elhatalmasodni, ne a félelem irányítsa az életünket. Ez pedig a HIT! Hinni önmagunkban, hinni a párunkban, a családunkban, a gyermekeinkben. Hinni és tudni bármi, amivel szembesülünk az életünk során, arra szükségünk van, tanulnunk kell belőle. Még akkor is, ha jelen pillanatban ez negatív élményt jelent számunkra. Eljön majd a pillanat mikor mindent megértünk, miért történtek dolgok velünk. Amit negatívként élünk meg ma, az lehet fél év múlva már pozitív emlékké válik, mert megérjük, hogy azért kellett azt a történést megélnünk akkor és úgy, hogy a változás, amit már jóként élünk meg az életünkben, bekövetkezhessen. Én így gondolom. ❀

 
REIKI I. Avatás

Pár gondolat a tegnapi avatásról.

Minden alkalom, amikor tanítom a Reikit, az maga egy csoda. Az hogy elindíthatok valakit egy új úton, aminek segítségével megtalálhatja a lelki békét, egészségesebb életet élhet, harmóniába kerülhet önmagával és ezáltal a mindennapok terhét, súlyát könnyebben kezelheti.  Avatás után képessé válik önmaga és mások életének jobbá, könnyebbé tételére. Fantasztikus érzés!

A másik nagyon fontos dolog, ami engem kifejezetten boldoggá tesz, hogy aki nálam sajátítja el ezt a technikát, megtisztel a bizalmával! Megtisztel azzal, hogy tőlem tanul, hogy velem együtt folytatja a megkezdett utat. Megtisztel azzal, hogy elfogadja, amit és ahogy mondok. Igazából nem lehet szavakkal leírni ezt az érzést, ezt a mérhetetlen bizalmat, szeretetet és elismerést, amit kapok, azoktól az emberektől, akik tőlem, nálam tanulnak, vagy csak a kezeltjeim voltak.

Hamarosan tervezek egy kis csoportot létrehozni. A kezeltjeim, a tanítványaim, vagy akár csak érdeklődők számára. „Reiki Kuckó” néven. Itt mi lesz a program? Mit fogunk csinálni? Erről bővebben egy későbbi alkalommal fogok írni.

Csodálatos volt a tegnapi nap! Hálás köszönetem az égieknek, hogy ezt az utat járhatom! Hálás köszönetem, aki megtisztelt a bizalmával és itt volt!

Én így gondolom! ❀

 
Emberek, viselkedések, miért váltunk olyanná, amilyenek most vagyunk. Hidegek, számítóak, fásultak, gátlástalanok, kétségbeesettek, betegek.

Hivatásom során sok emberrel találkozom, beszélgetek. Egyre több probléma jön a felszínre. Legyen szó párkapcsolatról, szülő gyermek kapcsolatról, általános életszemléletről. Hallgatok, figyelek, kérdezek, aztán elkezdek gondolkodni. Nem értem a helyzetet, sok embernek az élethez való hozzá állását. Tudom, hogy nem vagyunk egyformák, és ez így van tökéletesen jól. Úgy vélem viszont, hogy vannak íratlan dolgok, ha úgy tetszik szabályok, amiknek ma is működnie kellene. Ilyenkor felteszem magamban a kérdést.  – Velem van a baj? Én látom rosszul a dolgokat?

Mit látok ma, ha körbenézek. Mert van, amikor csak ennyit teszek. Nézek, nézem az arcokat, nézem az embereket, a gesztusaikat, a viselkedésüket. Mit látok? Rohanó felnőtteket frusztrált fiatalokat, gondterhelt arcokat, feszültséget, kilátástalan üres szemeket, kiégett fáradt lelkeket. Hallgatom a beszélgetésüket,- a probléma áradatot - mert másról nem igazán tudunk már beszélni. Felteszem magamban a kérdést. Miért van ez így?? Hogyan lehetne ezen változtatni?

Valóban a mai világunkban annyira felgyorsultak az események, hogy csak kapkodni tudjuk a fejünket. Tényleg rohanás az élet. Küszködünk a mindennapi megélhetésért, tele vagyunk hitelekkel, három műszakban kell dolgozni, hogy legalább valami alapszintet fenntarthassunk. Nagyon sokaknál még így is képtelenség. Sőt, mindegy mit, de ott tartunk, hogy dolgozz, dolgozz, dolgozz és örülj, ha egyáltalán van munkád. Nem baj, ha nincs idő a családra, a magánéletre, egy kis hétköznapi örömre, csak menj, hajts, dolgozz! De így sem boldogulsz igazán. Egy valamit azonban viszont biztosan elérsz. Tönkreteszed az egészséged, a családod, a magánéleted, a lelked. Kiégsz már fiatalon, belefáradsz, belefásulsz az egész életbe. Pedig az ÉLET nem erről szól. Nem csak ennyi!

Feltettem a kérdést magamnak. Lehet ezen változtatni? Hogyan? Miként lehet boldogulni úgy, hogy ÉLD az életed, ne csak LÉTEZZ!  A két szó között óriási különbség van!

Úgy vélem, hogy igen, meglehet valósítani. Még akkor is, ha jelenleg minden a pénzről szól a mai világban. Tudom! Joggal jönnek a kérdések, vagy felhördülések…   „Persze, könnyű ezt mondani, biztos nincs anyagi gondja annak, aki ezt írta, könnyű osztani az észt olyannak, akinek a hónap végén nem azon kell gondolkodni, hogy, jut e kenyér az asztalra tud-e ruhát cipőt venni a gyereknek,  és még sorolhatnám…. „  Való igaz, nagyon sok család él szűkös anyagi körülmények közt. Rengeteg a szegény ember, aki akaratán kívül jutott olyan helyzetbe, amiben most van, akár még hajléktalanná is vállhatott. De nem erre szeretnék rávilágítani. Lehet valaki nagyon szegény, és mégis boldog. Igazán boldog.

Erről nagyon sokat lehetne írni. Én a fő problémának azt látom, hogy mi emberek általában erőnkön felül akarunk teljesíteni. Felhalmozunk! Ebbe merül ki az életünk. Minél több legyen, nekünk, a gyermekünknek, az unokánknak. Nézzünk csak kicsit bele a dolgokba, hogy értsük, mire gondolok.

megszületünk – mindennek tudunk örülni, a legapróbb ajándéknak, eljátszunk akár    egy darab kaviccsal. Kisgyermekként a legfontosabb számunkra a családunk, a szüleink szeretete, édesanyánk óvó karja. BOLDOGOK vagyunk.

óvodás kor – kezdődik a torzulás. A gyermek még mindig örül mindennek, de leginkább a szeretetre van szüksége. Mit tesz a szülő? Nézi, a másik gyereknek mije van. Márkás ruha, márkás játék, „na akkor az én gyermekem sem maradhat le, mert majd csúfolják, hogy csóró.” Ebből még a gyermek nem érzékel különösebbet, maximum annyit hogy több játékot kap /esetleg, kevesebbet anyuból és apuból /,de még mindig BOLDOG! A szülő pedig belesétál a mókuskerékbe, szépen lassan.

 

Iskolás kor – fokozódik a helyzet. A gyermekünknek kezdenek elvárásai lenni, mind öltözködés, mind eszközök terén. / teszem hozzá, ugye ezt látja, az osztálytársnak ilyen csúcs mobilja van, ilyen-olyan márkás ruhája van, mennek a szülőkkel nyaralni, hatalmas külön Tv-je van, vagy bármi, amire valójában semmi szüksége nem lenne. Mit tesz a szülő? Mindenben megpróbál lépést tartani, amennyire csak tud. „Nem számít, vállalunk plusz munkát is, ha kell, de a gyerekünk ne szenvedjen hiányt semmiben. Sokkal jobb legyen a gyermekkora, mint nekünk volt. Mindent meg akarok adni neki, amit én nem kaphattam meg, egyetemre kell járnia, hogy jól keressen, ne melós legyen /esetleg, mint a szülei/, gyűjteni  kell lakásra… és sorolhatnám még..”

Álljunk meg most egy pillanatra!

Az a legborzasztóbb az egészben, hogy tényleg így gondolkodunk! Sokkal többet akarunk adni, mint amit mi kaptunk. Mindenben a legjobbat, legújabbat, legmodernebbet, lehetőségeinkhez mérten, de már szinte erőn felül. Csak egyet felejtünk el! Szeretetet adni. Leülni a szőnyegre, játszani. Lefekvéskor mesét olvasni. Nem pedig a tv elé lökni, mondván addig is nyugton van, lefoglalja magát, és nekünk is marad némi szusszanásnyi időnk, vagy épp dolgozhatunk otthon is. Meg kellene tanítani a gyermekünket arra, hogy azt becsülje meg, amije van. Értékelje, ha kap valamit. Tisztelje a szüleit! Ez lenne a legfontosabb! Tisztelet!  Pontosan itt rontjuk el a gyermekeinket, ahogy valamilyen szinten a mi szüleink is minket. Biztos, hogy többet kell adnunk? Most már minden csak a gazdagságban, vagyonban, pénzben mérhető? Be kellene látni, hogy hibás az értékrendünk. Nem az anyagi javakat kellene hajszolni, nem a kétkezi munkát kellene lebecsülni! Nem szabadna kizsigerelni magunkat mind fizikailag, mind emberileg feláldozva mindent a pénz oltárán!!!!! Ez sajnos egy folyamat, ami önmagát gerjeszti generációról generációra, párosulva az egyre jobban gyorsuló, fejlődő, rohanó világgal.

Az eredmény katasztrofális! Amíg a szülők dolgoznak, hajtanak, küzdenek, sokan csak arra, hogy legyen mit enni és kitudják fizetni a rezsit, vagy, hogy a gyerek külön órára járhasson, - teljesen mindegy mit sorolnék még itt fel, - addig észrevétlenül tönkremennek a házasságok, gyermek szülő kapcsolatok. Mert elfelejtenek közben ÉLNI!! Rengeteg a válás, borzasztóan sok a magányos elkényeztetett, túlterhelt, lelkisérült gyermek és felnőtt. Függetlenül az anyagi helyzetüktől!

Ma az emberek zöme küzd pszichés problémákkal, depresszióval, pánikbetegséggel, ilyen- olyan pszichoszomatikus betegséggel./ és nem csak felnőttek/ Hová vezethető ez vissza?  Én úgy gondolom, hogy túl nagy az elvárás! A szülők maximumon akarnak teljesíteni a gyermekük, és maguk felé, a gyermekek agyon vannak terhelve már óvodás koruktól, ahol már tanulni kell és nem a játék öröme a lényeg. Az iskolát már ne is említsük. Sok felesleges anyag, amit a fejükbe tömködnek, ha szüksége van rá, ha nem. Én úgy vélem az alapműveltség ott kezdődik, hogy egy ember tud köszönni, udvarias, tiszteli a szüleit és más embereket, tudja mi a becsület, tudja mit jelent az adott szó, ismeri és szereti hazáját, tájékozott más ismeretekben is, de nem olyan mélységben, amit most elvárnak az iskolákban. Tudja mi a szerepe egy családban. A NŐ legyen NŐ egy FÉRFI pedig FÉRFI. Mert lassan már ezek az alap dolgok is felcserélődnek, elvesznek. Mi a dolga egy Nő-nek, egy feleségnek, és mi a dolga egy Férfinak, férjnek. A lexikális tudás is fontos természetesen. De attól hogy valaki tudja az egész világ gazdaságát, politikáját, otthon van zenében, sportban, művészetben, biológiában, matematikában, még lehet életképtelen, és lehet torz értékrendje. Sajnos van is! Minden a pénz körül forog, az anyagi javakon, a felhalmozáson! Minden energiánk erre koncentrálódik, hogy minél több legyen, nagyobb ház, nagyobb autó,.. stb. Kihal belőlünk a szeretet, az önbecsülés, csak taposunk a mókuskerékben, aztán egyszer csak azt vesszük észre, megöregedtünk, és elfelejtettünk közben ÉLNI!

Nekem az a véleményem, valahogy vissza kellene találni a normális kerékvágásba. Képletesen érve lejjebb kellene adni az igényeket. Természetesen, nem az alapvető élethez fontos nélkülözhetetlen igényekről beszélek!!! Az iskolai követelményekkel nem tudunk mit kezdeni, az sajnos van. De a szabadidőnket úgy élhetjük, ahogy szeretnék. Nem kell a legújabb mobil, vagy más elektronikai eszköz, ne arra figyeljünk, hogy a másiknak mije van, autó, lakás, nyaraló, pénz.. bármi. Nem feltétlenül kell minden gyereknek diploma! /Mára már a szakmunkásokból van hiány./ Arra figyeljünk, Nekünk mink van! Egészségünk, boldog családunk, harmonikus házasságunk, egészséges gyermekeink, fedél a fejünk felett, és ami a legfontosabb, van időnk egymásra!! Lehet, most nincs ez meg az életünkben, pont a fentebb felsoroltak miatt. Mert nincs időnk semmire, csak vegetálni, küzdeni a talpon maradásért, vagy felhalmozni annyit, amire már igazából nincs szükségünk.

De ezen úgy vélem lehet, és érdemes változtatni. Mert ez mind megteremthető! Elérhető! Csak az értékrendeket kell máshová helyezni, már aki így szeretne élni. Harmóniában, egészségesen, boldogan, családban. Lehet szűkösebben, de nyugodtabban, boldogabban! Tekintsünk vissza nagyszüleinkre, egy pillanatra, nagyon nagy volt a szegénység, mégis volt 5-6 gyermek a családban, voltak nehézségeik.  Nem volt mit enni, nem voltak új ruhák, minden gyereknek külön szoba, sőt még fürdőszoba sem. De nem volt ennyi mentálisan, fizikálisan beteg ember sem. Mert ők szerintem még így is, abban a nagy szegénységben is boldogabbak voltak, mint mi napjainkban, minden „ luxussal” körülvéve.

Ez a témakör még visszafog térni a blogban valószínűleg külön-külön bontva szülőkre, fiatalokra, gyermekekre vetítve. Mert kell róla beszélni.  Érdemes gondolatokat ébreszteni az emberekben, hogy talán van igazság abban, amit itt olvasnak. Ha valaki elkezd gondolkodni, talán kicsit változni, több időt szentelni a családra, szülőkre, önmagára, már megérte megírni. Én így gondolom! ❀

 
Élj úgy, ahogy neked jó! Légy Önmagad! Ne foglalkozz azzal, amit mások mondanak rólad, az az ő problémájuk!

Mostanában rengetegszer találkozom a neten hasonló idézetekkel, amikben ezek a gondolatok benne vannak. Nagyon érdekes dolog ez. Mikor először olvasgattam, úgy gondoltam – Végül is van benne igazság, tetszett. Miért is ne élhetnék, úgy ahogy nekem jó, miért is foglalkozom én mások véleményével, szeressenek Önmagamért. - Nagyon jól hangzik, mert hát ugye légy szabad, légy független stb. Igen! Valójában vágyunk ezekre a dolgokra gondoltam. Tényleg vágyunk rá? Vagy csak az agyunkat mossák ezzel, mégpedig oly módon, hogy észre sem vesszük, hogy tulajdonképp a saját kardunkba dőlünk bele. A végén magányos önimádó barmok leszünk hatalmas egóval, - Igen én nem adtam fel magam, nem érdekel senki és semmi, nekem legyen jó, had éljem úgy az életem, ahogy én akarom….! - Elkezdtem egy idő után gondolkodni. /Ha már a Jó Isten megáldott bennünket ezzel a képességgel akkor illő lenne használni./

Hová vezet ez? Mit mutat? Miért kezdtem el egyáltalán foglalkozni, gondolkodni ezeken?

Dereng valami... /Hozzáteszem a magam szemszögéből fejtem ki a véleményem, ez csak az én álláspontom! Egyáltalán nem kell velem egyetérteni, vagy hasonlóan vélekedni. Csak érdemes esetleg elgondolkodni az itt olvasottakon/

Nos, ott tartottunk, hogy minden ilyen kis bejegyzés napról napra megjelenik, főleg a Facebook-on. Nézzünk mögé egy kicsit, vajon miért? Az emberek kezdenek ébredezni, lassan de biztosan egyre többen, a média agymosására már nem vevők. Évek óta nem nézek Tv-t, nincs szükségem a reklámokra, a bugyuta nép butító sorozatokra, arra a sok negatív információra ami árad a médiából. Természetesen természet filmet, igényes műsorokat szívesen néztem, néznék. Sajnos abból elég kevés van, de azért van! Mi ebből a konzekvencia? Más forrás, új csatorna kell, az emberek manipulálására! Az egyik legjobb erre a közösségi oldal / oldalak/. Nagyon sokan vagyunk, - Jó magam is – akik informálódunk, olvasgatunk, mert valljuk be azért ott is vannak tudományos információk, érdekességek, humoros dolgok /kinek mi / kapcsolattartás, közösségi élet. Nincs is ezzel semmi baj, nem vagyunk egyformák, nem ugyan azon dolgok érdekelnek bennünket, viszont egy közös van bennünk, hogy fent lógunk, és akarva akaratlanul is látjuk ezeket a posztokat. Napjában akár többször is. Kedveli valamelyik ismerősünk vagy ajánlott bejegyzés, vagy megosztás formájában, de ott van, szinte mindennap.

Elolvassuk, tovább görgetünk, igazából nem foglalkozunk a témával, már egypárszor nyugtáztuk, hogy, - Igen így van, ez a helyes, pont így akarok élni, nagyon jól meg van fogalmazva, pont így gondolom én is…. – Na és szerény véleményem szerint itt a buktató. Mert szépen lassan tényleg elkezdesz így élni. Észre sem veszed, de lassan változol, ami eddig örömet okozott, az már nem annyira öröm. Például valami kis apróságon összezörrensz a pároddal. Elő fog jönni a fejedből, még ha nem is akarod, hogy - Igen, mert nem fogad el, mert elvárásai vannak, mert nem önmagamért szeret, csak akkor vagyok jó ha, azt teszem, amit ő szeretne…. stb. De ezt bármilyen szituációra kivetíthetném, nem csak a párkapcsolatra, de valójában ott tud érvényesülni ezen kiírások hatása legjobban. A legmeglepőbb feleszmélés az volt számomra, hogy valójában pontosan erre irányulnak, a párkapcsolatok szétrombolására. Mert ez rombol, nem kicsit, hanem nagyon! Ismerős a helyzet? Volt már esetleg nálad is olyan hogy ezek a gondolatok megfordultak a fejedben? Valószínűleg igen! Ha ennyire nem is egyértelműen,- de biztosan előfordult - úgy, hogy Te már észre sem veszed! De attól még alattomos módon bekúsznak a tudatalattidba, beleégnek. Harsogjuk a feltétel nélküli szeretetet, de fogalmunk sincs, hogy az mit is jelent valójában. Ugye azt mondják, ne legyen a másik ember felé elvárásod, akkor boldog leszel, mert nem csalódsz. Jobb egyedül élni, mint egy kapcsolatban magányosan! Sorolhatnám még. Állj most meg egy pillanatra és gondolkodj!!!

Miért jó ez neked? Miért csak akkor vagy boldog, ha nem kell alkalmazkodnod, esetleg kompromisszumot kötnöd, vagy néha engedned, hogy ne neked legyen igazad? Mindezt úgy, hogy ne kudarcként éld meg, hanem úgy, hogy Te akarod, hogy így legyen, mert szereted a másik embert és szeretnéd, hogy boldog legyen, szeretnél örömet szerezni. /Ezt egészséges normális szituációkra értem természetesen, nem extrém helyzetekre, mikor ütnek-vernek, részeges, agresszív párod van…stb. / Na, én ebben látom a hatalmas veszélyt. Amúgy is kevés szeretet, megbecsülés van már az emberi kapcsolatokban, és ezek az idézetek ennek a maradványait is próbálják elpusztítani! „ Lépj tovább, Kezd újra, Ne foglalkozz senki véleményével, mert az az ő problémája nem a Tiéd”... Az Egónak nem szabad felülírni a szeretet, az alkalmazkodó képességet, a toleranciát és kiölni belőlünk azt a lehetőséget, hogy boldogok lehessünk akkor is, ha nem mindig a miénk az utolsó szó!

Lenne egy egyszerű kérdésem: Tudod egyáltalán ki vagy Te? Kit nem szabadna feladnod? Mi az, hogy Önmagam legyek? Ki az az ÉN?

Úgy gondolom, létezik valójában feltétel nélküli szerelem, szeretet, de nem így! Igenis kell, hogy legyen elvárásunk a másik ember felé, és attól még nem adjuk fel Önmagunkat, sőt lehet pont így találjuk meg az igazi belső ÉN-ünket. Azt gondolom, elég lenne egy mondatban összefoglalni. Bánj úgy velem, ahogy én bánok veled! Ezzel nem adod fel Önmagad, nem lettél más, csak azt kapod vissza, amit Te adsz. Ha Te szeretet, békét, harmóniát adsz, joggal várod el, hogy Te is azt kapd vissza. Nem lettél önző, csak mert annyit kérsz, amennyit adsz és nem alkudtál meg, nem adtad fel az elveid, egyszerűen csak Önmagad adod, ami Te vagy! Ha ideges frusztrált, hideg, makacs, önfejű vagy miért csodálkozol azon, ha ezt kapod vissza? Hiszen Te is ezt adod!! Ezt mutatod!

A lényeg, óvatosan bánjunk ezekkel a gondolatokkal, ne hagyjuk elhatalmasodni, mert nem vezet sehová. Vagyis oda vezet, ahol magány van, hatalmas egó, de nincs szeretet, nincs harmónia, nincs alázat semmi és senki felé! Ami a legfontosabb Önmagunk felé sincs! Sok mindenhez, sőt mindenhez, legyen az munka, hivatás, hobbi, kapcsolatok, valójában az egész Földi életünkhöz kell egy kis alázat, és hatalmas szeretet! Igen! Légy Önmagad, teljesedj ki, de ne más háttérbe szorításával, ne az Egóddal, hanem a Szíveddel! Én így gondolom! ❀

 
2018 www.gyogyito-kezek.hu Minden jog fenntartva!